VÁLASZTÁSI HÍRMONDÓ 2012
Az Időközi
választás kb. 600.000 forintjába kerül településünknek.
A döntéshez szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy
többek között elmondjuk, egész közösségünk folyamatos további fejlődéséhez MIT
AJÁNLUNK!
A nevem Horváth Árpád. 1964.-ben születtem
Budapesten. Iskoláimat is Budapesten végeztem. 1997 óta lakom a településen. Nős
vagyok, egy gyermekem van, aki a helyi iskola végzős tanulója. Már kétszer
indultam a helyi képviselő választásokon először 2006 -ban a Népkör
delegálásával majd 2010-ben a Fidesz-KDNP jelöltjeként. Jelenleg a Fidesz tagja
vagyok.
Voltam a
Ráckeresztúri S.E. Elnöke. A helyi öregfiúk labdarúgócsapat egyik szervezője
vagyok. 4 évig bizottsági tag voltam az Ifjúsági Kulturális és Sport
bizottságban.
Szavazataikkal
segítsenek abban, hogy új képviselők más perspektívákkal bekerülhessenek a
testületbe. Minden alulról jövő civil kezdeményezést szívesen látok.
Marczinka Mária Magdolna vagyok. 1952-ben születtem
Ráckeresztúron. Az Óvodás koromtól az Általános Iskola befejezéséig
Ráckeresztúron tanultam.
A középiskolai
tanulmányaimat Ercsiben fejeztem be, majd munka mellett, középfokú könyvelői és
TB. ügyintézői képesítést szereztem. A rendvédelemben dolgoztam több éven át.
2005.-től
2010-ig Önkormányzati Képviselő, voltam. Ekkor a Szociális, majd a Pénzügyi, később
az Ifjúsági és Közbiztonsági Bizottság elnökeként tevékenykedtem. Néhai férjem,
gyermekeim, és két unokám révén, az elmúlt években, és jelenleg is figyelemmel
kísérem településünk lakóinak gondjait, kérésükre igyekszem segíteni nekik.
Énekelni mindig is szerettem, de az utóbbi években ez egyik fő tevékenységemmé
vált. Szívesen lépek fel helyi rendezvényeken is.
A most lemondott
Képviselő-testület előtti időszakban, az iskola és óvoda felújítását tartottam
az egyik legfontosabb feladatnak, amit akkor meg is kezdtünk. Ha ismét bizalmat
kapok Önöktől, akkor az iskolánk, óvodánk további felújítását, orvosi rendelő
korszerűsítését, tartom az egyik legfontosabb dolognak. Továbbá közbiztonságunk
érdekében el szeretném érni, hogy állandó rendőri szolgálat legyen a falunkban.
Ónody Miklós vagyok, 1962-ben születtem Budapesten. Gépészmérnöki,
majd Menedzser-gazdasági mérnöki diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemen
szereztem. Nős vagyok, feleségem tanárnő, a helyi általános iskolában. Három
gyermekünk közül legkisebb lányom négy éves, fiam harmadéves, lányom ötödéves
egyetemista. Édesanyám és néhai édesapám ráckeresztúri születésűek. 1999-től a
keresztúriak bizalmából Községünk polgármestere vagyok.
Régi
és új barátaim, munkatársaim, ismerőseim támogatása mellett, továbbra is
vállalom a település szolgálatát, képviseletét, jelölésemet polgármesternek.
Munkám
eredményeiről, a 2010. októberi
Választási Hírmondóban részletesen beszámoltam, ezért most csak felsorolom a
következő oldalon, ami megvalósult. Ebben a felsorolásban elkülönítettem, a
napokban lemondott Képviselő-testület időszakában történteket.
A
jelenleg ügyvivőként működő Képviselő-testület többsége, lemondásával esélyt
látok, hogy folytassuk településünk fejlesztését. A legfontosabbnak tartom, hogy
- Helyi Önkormányzati lapunk megjelenését újra rendszeresebbé tudjam tenni.
-
Tovább tudjam
szorgalmazni a helyi rendőrség megalakítását, közbiztonságunk javítását.
-
Iskolánk és Óvodánk felújítását, az új jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével
folytassuk.
-
Rendezvényeink
tartalmát, gazdagítva, színvonalát emelve, fiataljainknak
több értéket tudjak közvetíttetni.
-
Egészségügyi intézményeink fejlesztését,
anyagi helyzetünktől függően meg tudjam indítani.
-
Dolgozni tudő és
akaró magyar és cigány lakosainkat a
közfoglalkoztatás keretében – a jogszabályoktól függően- munkához tudjam juttatni.
Mindezek előtt azonban,
- Az elmúlt évben felhalmozott közel 40 millió forint működési
hiányt pótolnunk kell.
- A csatorna beruházásból
eredő perek sikeres lezárásával
pedig a mesterségesen fenntartott gazdasági bizonytalanságot meg kell
szüntetnünk,
-Meg kell vizsgáltatnunk, hogy
a 2010 előtt nyert pályázatokat,
melyek fejlesztési értéke közel 100 millió forint, meg lehet –e még valósíttatni.
AMI MEGVALÓSULT 1999-től 2010-ig!
-
A
Ráckeresztúri Hírek (2010-től az új
Képviselő-testület többsége új lapot hozott létre, amelyet nem jelentetett meg
a napjainkig)
-
Ráckeresztúr, település rendezési terve (Módosításra vár több
ponton)
-
Vállalkozások
helyi letelepítése
-
Közvilágításunk,
és Intézményeink világítás korszerűsítése
-
Falunk diákja” cím létrehozása
-
Bursa Hungarica tehetséggondozó program támogatása
-
Keresztúr Nevű
Települések Szövetsége megalakítása
-
Keresztúr Nevű
Települések találkozója többszöri megszervezése
-
Csatornarendszerünk kiépíttetése (2011-től
az új Képviselő-testületi többség,az Önkormányzatunk Intézményétől átadta az
üzemeltetést)
-
Vízmű helyi üzemeltetése
-
Gázhálózatunk
béreltetése, 4, majd közel 10 millió forint bérleti díjért. (2011-től
7mft/év fix bérleti díj)
-
Ingyenes, majd támogatott, a gyermekek
utaztatása Szentlászlóról, és az
ebédszállítás nyugdíjasainknak. (2010-től az új Képviselő-testület ezen
változtatott ? )
-
A
Petőfi Sándor utcai lakások vásárlásával
megkezdtünk egy ingatlan vásárlási programot.
(Ez az óta leállt!)
-
Csatlakozás a
Polgárdiban megépülő szemétégetőmű megépítését célul kitűzó programhoz. Ennek
keretében, – költségmentesen - megkezdődött a bezárt szeméttelepünk,
rekultivációja, és várjuk, a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kiépítésének
megkezdését.
-
A
Községháza átköltöztetése a falu központjába, modernizációs tervek készíttetése
-
A
Faluközpont kertészeti tervei elkészültek, pályázatot nyertünk több mint
20millió forintértékben.(2010-től az új Képviselő-testület mellőzi a pályázat
megvalósítását)
-
A
helyi Nemzetőrség megalakításában
tevékenyen részt vállaltam, a körzeti megbízottnak helyi iroda kialakítását
ill. az épület teljes felújítását támogattam. (2010-től az új
Képviselő-testület nem segíti az egyesület működését)
-
Közcélú
munkások alkalmazásának
kezdeményezése.
-
A
fő csapadékvíz elvezető árkok
tisztíttatása után, településünk teljes csapadékvíz
elvezető rendszere a tervei elkészíttetése. (2010-től ez irányú feladatok
végrehajtása akadozik, elmarad, utasításaim ellenére is)
-
Sportkör
használta öltöző átépítési tervei készítésének támogatása. (Ráckeresztúrnak
2010-11-től nincs ifi és felnőtt foci csapata)
-
Létrehoztuk
a Ráckeresztúrért Közalapítványt. (A
Közalapítványt 2010-től a Képviselő-testület nem támogatja)
-
Részt
vettem a teleház létrehozásában,
majd a könyvtár felújításában.(Könyvtár
és Teleház 2010-től nem működik)
-
A
konténer étkező összeszerelése, hogy
iskolánk tudjon napközit működtetni.
-
Utcatáblák, falutérkép és köszöntő
táblák készítése.(Felújításuk szükséges)
-
Az
iskola tatarozása, tetőcseréje.
-
Tornacsarnokunk építésének befejezése.(Parketta
felújítása szükséges)
-
Szentlászló és Ráckeresztúr között a kerékpárút terveinek elkészíttetése. Szentlászlón járda építés megkezdése, tér
kialakításának kezdeményezése, Szent
László királyunk emlékére faragott fa szobor felavatása.
-
Szentlászló lakói
bekapcsolódhattak a helyi csatorna –és
vízszolgáltatásba, szemétszállításba.
-
Helyi néptánccsoport létrehozása, Továbblépés
lehet a néptánc helyi oktatásának megvalósítása.
-
2000-ben
Szent István emlékművet 2002-ben Szent
László emlékművet, 2003-ban a Keresztúrok
emlékhelyét, ill. 2007-ben a ma már „Nemzeti
összetartozás” napjára emlékhelyet,
2009-ben pedig a Betlehemi láng
fogadására emlékhelyet alakítottunk
ki.
-
Falunk címerének, zászlójának megalkotása.
-
Szent István
napok ünneplése.
-
Nem emeltük a
helyi adókat. (2012-től
az új Képviselő-testületi többség megváltoztatta a kommunális adó fizetési
kedvezményeket, felemelte azt évi 3000ft-ről 5000ft-ra az adó mértékét)
-
Újjáépíttettük a ravatalozót, működik a temető gondozás.
-
Kápolna
felújításának
támogatása.
-
A
6204-es j. főutunk új aszfalt szőnyeget
kapott.
-
Gyalogátkelőhelyek építése.
-
Ráckeresztúr
aszfaltozott, ill. martaszfaltozott
Önkormányzati útjai 24%-ról 64%-ra
emelkedtek. (2011-től javításuk, karbantartásuk nincs)
-
75 év felett ingyenes közgyógy igazolvány biztosítása.
-
Fraund lakóinak
a belső csatornahálózat megépíttetése.
Értékelés 2010. okt. 3.-tól, 2011. dec. 22.-ig!
Másfél évvel ezelőtt mindnyájan nagy
reménységgel néztünk a jövőbe, hisz a közel 8 évnyi baloldali ország pusztítás,
mutyizás, a jobboldali önkormányzatokat ellehetetlenítő időszak után végre egy
jobboldali kormány árnyékában választhattunk képviselő testületet és
polgármestert.
Bár
a választások eredménye a lakosság egy részét hidegzuhanyként érte, gondolván a
választók akarata szent, még mindig reménykedve néztünk a jövőbe. Bár
naivságomban elmerengve furcsán néztem, hogy egy ember, aki már egyszer
cserbenhagyta a falút, mondhatni megfutamodott, miért tőr újra polgármesteri
babérokra? Talán a képességei
megváltoztak? Új szakmai ismeretekre
tett szert, amit esetleg a közösség érdekében kíván kamatoztatni? Hát, mint
bebizonyosodott nem! Hál’ Istennek nem is választották meg.
Sajnálatos
módon a képviselőtestület egy olyan ellenzékkel állt fel, akik szakmai és
érdemi munka ellehetetlenítésére törekednek.
Nem vették figyelembe, vagy nem tudták megemészteni, hogy bizony
jogállamban élünk és ennek legfőbb alapja a választó polgárok akaratának
tiszteletben tartása! A választópolgárok
többsége azt akart polgármesternek, akit akart, és ezzel szembe menni tisztelt
„négyek bandája” nem demokratikus dolog! Nevetséges szánalmas és gyerekes dolog
a polgármesternek „írásbeli figyelmeztetéseket” osztogatni, melyek persze
rendre megjárták a kormányhivatalt, és törvényességi felhívással vissza is
jöttek. Ugyanúgy, mint nem egy testületi határozat. Tisztelt uraim és hölgyem!
Érdemes volt az elmúlt másfél évet erőfitogtatásra és nem érdemi munkára
használni? Önök között tudós értelmes művelt, és mindenki
által tisztel emberek is vannak!
Mélyen tisztelt Doktor úr, és igen tisztelt Igazgató asszony, most
őszintén érdemes volt önnön magukat lejáratni?
Bár
a tiszteletre méltó, hogy a konzekvenciát levonták, és feloszlatták magukat!
Remélem lesz önökben gerinc ahhoz is, hogy nem indulnak a következő
választásokon! Hogy miért mondom ezt? Önöknek,
mint többségnek hatalmas lehetőség volt a kezükben, de hiányzott a kompromisszum
készség az elhivatottság, az ellenfél tisztelete és az emberek iránti alázat!
Ha
mint választópolgár értékelhetném a munkájukat, akkor tisztelt uraim és
hölgyem, le lehet ülni, ELÉGTELEN!!!!
Reininger Csaba Önkormányzati
Képviselő jelölt
MIT AJÁNLUNK !
1. KÖZÖS TERVEINKRE
PÁLYÁZUNK, FEJLESZTÉSEINKET FOLYTATJUK!
1.2
Ipari Park megvalósítási koncepciójának
kidolgoztatását, a földterületek visszaigénylését.
1.3 Ráckeresztúr
szennyvíztisztító II. ütem terveztetését,
majd pályázat benyújtását a megvalósításra!
1.4 Biogáz üzem
megvalósíthatóságára, majd a megépítésére pályázat
benyújtását, az Ökocentrum
megvalósíthatósági koncepciójának
kidolgozását!
1.5 Ráckeresztúr Mosoly
Óvoda felújításának folytatását!
1.6 Ráckeresztúr
Egészségház tervek szerinti megvalósítására
pályázat benyújtását!
1.7 Szélerőmű park
megépítésének támogatását.
1.8 Ráckeresztúr csapadék – és
belvízelvezetésének tervek szerinti kialakítására pályázat benyújtását, vagy a munkák
saját szervezésben történő megkezdését!
1.9 Ráckeresztúr faluközpont
kialakításának folytatását, az engedélyeztetési tervek szerint!
2. VÁLLALKOZÓINKKAL
EGYÜTTMŰKÖDÉST, MUNKÁT, HATÁROZOTTSÁGOT!
2.1 Igyekszünk helyreállítani, a helyi Vállalkozóinkkal, a jó
kapcsolatot. Önkormányzati
eszközeinkkel, segítjük a helyi
munkahelyteremtést.
2.2 Lehetőségeink
szerint, a közhasznú, és közcélú
foglalkoztatással segítjük a helyi családok átmeneti megélhetési nehézségeit!
Dolgozni akaró, és képes magyar, és cigány alkalmazottakat foglalkoztatjuk.
2.4
Kiállunk Intézményvezetőink határozott,
munkahelyi szervezettségre, hatékonyságra irányuló intézkedései mellett.
Elvárjuk, hogy jogszabályok és helyi - a Képviselő-testület által elfogadott -
szabályzatok szerint dolgozzanak.
2.5 Intézményeink
önállóságát megtartjuk!
Megvizsgáljuk, hogy az Óvodánkat vissza tudjuk-e szervezni, helyi
fenntartásúvá.
3. ÚTJAINK TOVÁBBÉPÍTÉSÉT, GONDOZOTTABB, IGÉNYESEBB KÖRNYEZETET!
3.1 Útjainkat,
járdáinkat tovább építjük, az utak kátyúzására nagyobb hangsúlyt fektetünk!
3.2 Az autópálya építésekor okozott épület károk megtérítéséért kiállunk, annak érvényesítésében
segítünk!
3.3 Közparkjaink gondozását továbbra
is megszervezzük!
3.4 Határozottabb fellépést kérünk a hivataltól,
a környezetünket rombolók, szennyezők
büntetésére!
3.5 Szorgalmazzuk a szelektív hulladékgyűjtést Ráckeresztúron is!
3.7 Továbbra is részt veszünk a Vögy Vidék LEADER Közösség, és a Klaszterek
Vidékfejlesztési munkájában.
4. TELEPÜLÉS RÉSZEINKRE TÖBB FIGYELMET,JOBB TÖMEGKÖZLEKEDÉST!
4.2 Támogatjuk, a Szentlászlóról
iskolánkba, óvodánkba járó gyermekeink bejárását!
4.3
Szorgalmazzuk a helyi tömegközlekedésünk, kistérségi szintű
szervezését, ezzel javítását!
5. MINŐSÉGI KULTÚRÁT, A NYILVÁNOSSÁG ERŐSÍTÉSÉT!
5.1 Ráckeresztúrért sokat tett polgárainknak, címek adományozásával ismerjük el munkáját, címeket alapítunk.
5.2 Ismét kezdeményezzük a Szent László patak menti Települések Szövetségének a létrehozását!
5.3 A Falunapok rendezvényeit nívósabbá tesszük!
5.4 Az életre keltett könyvtárat
bővítjük!
6.1 Kérjük, egy önálló helyi rendőrség létrehozását.
6.2 Anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatjuk
a helyi Nemzetőrséget, és a helyi Polgárőrséget!
7. IDŐSEINK,DIÁKJAINK,SZERVEZETEINK,TÁMOGATÁSÁT,HIBÁINK JAVÍTÁSÁT!
7.2
Lehetőségeink szerint továbbra
is fenntartjuk a 75 év feletti
nyugdíjasaink ingyenes Közgyógyellátását.
7.3
Egyesületeink tevékenységét, anyagilag
és erkölcsileg, továbbra is támogatjuk!
7.4 Munkánk közben elkövetett
tévedéseinket helyre hozzuk, hatékonyabbá tesszük ismét, –választási
eredményektől függően – a Képviselő-testület munkáját!
A „MIT AJÁNLUNK ” a Ráckeresztúriaknak az elmúlt években, a
megvalósíthatóság szűrőjén keresztül összegyűjtött és folyamatosan aktualizált
elképzeléseit tartalmazza. Amennyiben a
fenti célokért tenni és dolgozni érdemesnek tartanak, kérjük 2012. március. 11.-én bizalmukat erősítsék meg szavazatukkal
úgy, hogy 6 képviselő jelöltünket és polgármester jelöltünket támogassák
szavazatukkal.
A fenti feladatok
végrehajtását vállaló
Önkormányzati Képviselő jelöltjeink:
Horváth Árpád (Népkör) Marczinka Mária(Népkör) Ónody
Miklós(Népkör)
Reininger Csaba
(Népkör) Szabó József (Népkör) Zsigmond Lászlóné(Népkör)
Polgármester jelöltünk:
Ónody
Miklós (Népkör)
Reininger Csaba vagyok, a napvilágot 46 éve láttam meg
Dunaújvárosban! Tanulmányaimat Százhalombattán és Budapesten folytattam és
anyag – áruforgalmi ügyintéző, raktárgazdálkodó majd logisztikus végzettséget
szereztem. Jelenleg a Dunamenti Erőmű munkatársa vagyok.
Nős vagyok, idén
20. éve élek kiegyensúlyozott családi kötelékben feleségemmel valamint 18 éves
lányommal, és 14 éves fiammal. Mint sokan önök közül mi is sok-sok lemondás és
verejtékes munka árán építkeztünk a faluba és 1999-ota itt is élünk.
Az elmúlt
választásokon a jobbik színeiben indultam. Én hiszem, hogy ennek a falúnak van
jövője, hisz olyan földrajzi fekvésünk, olyan tehetséges dolgos régi és új lakosságunk van, hogy ha
félre tesszük a torzsalkodást, és önök bizalmat helyeznek egy új emberekkel
felálló testületre, és egy sokat próbált polgármesterre, itt kérem aranybányát,
nyithatunk!
Két autópályánk, két vasútállomásunk van, ipari parknak alkalmas
területeink vannak, és ha rajtunk múlik, egy ambiciózus faluvezetésünk lehet!
Én hitet teszek amellett hogy a helyi vállalkozókat helyzetbe hozva, nekik esélyt,
segítséget adva, ők képesek itt növekedést generálni. A növekedés viszont
vonzza a további növekedést.
Előtte viszont
ki kell vezetni a falút abból a költségvetési csapdából, amibe az elmúlt
időszak semmittevése lökte. Én ígérek önöknek semmit, sem ingyen vizet, sem
ingyen gázt. Azt ígérem, ha megválasztanak minket, mi dolgozni fogunk. Dolgozni
fogunk azon, hogy az önök élete jobb, könnyebb legyen!
Addig is tartsa
meg önöket a jóisten, erőben, egyészségben!
Szabó József vagyok. Ráckeresztúron élek pedagógus
feleségemmel. Két felnőtt lányom, és 3 unokám van. Felsőfokú agrárvégzettségem
mellett pénzügyi diplomát is szereztem, jelenleg egy kivitelező cég alkalmazottjaként
dolgozom.
Az elképzelésem változatlan - élhetőbb település, nagyobb
közbiztonság. Kiemelt feladatnak tartom ajánlásaink közül az útjaink további
építését, a meglevők rendbetételét az autósok, kerékpárosok nagyobb
megelégedésére. Fontos feladat a járdák, vízelvezetők tervezése, építése.
Közbiztonságunk javítása, a bűnözés visszaszorítása nemcsak a két önkéntes
szervezet áldozatos munkát végző tagjainak lenne a feladata, hanem a mindenkori
kormányzaté és a megfelelő törvényeket meg /nem/alkotó képviselőké is.
Ezeket, a feladatokat csak Önökkel, a ráckeresztúri emberekkel együtt tudjuk
megvalósítani. Ehhez a munkához kérem, kérjük a bizalmat, tiszteljenek meg
ajánlószelvényeikkel és szavazzanak ránk.
Zsigmond Ibolya vagyok, 1959. augusztus 14-én születtem
Magyarremetén. 1990-től élek Ráckeresztúron. Családommal vendéglátóipari
egységet üzemeltettünk.
Célom:
-az Önkormányzat pénzügyi gazdálkodásának folyamatos
figyelemmel követése, a pénzügyi nehézségek megoldása érdekében,
-a környező települések közötti tömegközlekedés javításán
munkálkodni,
-megoldási lehetőség keresése a belterületi utak
felújítására,
-az élhetőbb, kultúráltabb település, faluközpont
létrehozása,
-a helyi civilszervezetek programjainak összehangolása, a
település önkármányzatának rendezvényeivel, a különböző helyi programok
színvonalának emelése érdekében,
A célok megvalósításához fontosnak tartom, a helyi önkéntes
szervezetek munkájának összehangolását.
TISZTELT VÁLASZTÓINK!
2012. MÁRCIUS. 09.-ÉN
PÉNTEKEN, A KASTÉLY (RÁCKERESZTÚR KOSSUTH L. u. 37.) TANÁCSTERMÉBEN, 18.00h-TÓL
TISZTELETTEL VÁRJUK ÖNÖKET, EGY BESZÉLGETÉSRE, AHOL KÉRDÉSEIKRE IS VÁLASZOLUNK.
A Népkör támogatottjai és jelöltjei:
Horváth Árpád önk.képviselő
jelölt
Marczinka
Mária önk.képviselő jelölt
Ónody Miklós polgármester
jelölt
Reininger Csaba önk.képviselő
jelölt
Szabó József önk.képviselő
jelölt
Zsigmond Ibolya önk.képviselő
jelölt





